Rólam

Bedegi Roland. Zeneszerző, producer, ghost producer.

15 éve foglalkozom zenével, és több mint 5 éve tanítok. 2024-ben Magyarországon elsőként lettem FL Studio által elismert oktató.

A történetem

Azért mérek fel mindenkit, mert engem senki nem mért fel.

10 évesen kezdtem zenével próbálkozni. Évekig jumpstyle-t táncoltam, és amikor abbahagytam, az ürességet a zene töltötte be. Nekem a zene elsősorban terápia volt.

A szakmámat nem szerettem, ezért komolyan a zene felé fordultam. Pécsről Pestre költöztem, hogy tanuljak és kapcsolatokat építsek.

Sokáig egyetlen zenét sem tudtam befejezni. A fordulópont a zeneelmélet volt, azon belül az akkordmenetek felépítése.

Ghost producerként előbb sorra visszautasítottak. Aztán bekerültem, de nem vették meg a zenéimet. Aztán megvették. Ez évekig tartó lépcsősor volt.

Magántanárhoz nem jártam: kurzusokat végeztem, és egyedül próbálkoztam. Ami mentorral 1-2 év lett volna, az nálam 4-5 év lett. Ezt ma hibának tartom, és ebből jön a módszerem.

Bedegi Roland

Ahogy ma tanítok

„Az időm és energiám legnagyobb részét azoknak szentelem, akik hajlandóak tenni a fejlődésükért.”

Amit elmondasz, az legtöbbször a tünet, és az oka sokszor egészen máshol van, mint ahol a hibát hallod. Ezért az alapoktól göngyölítem fel, mi akaszt meg, és mielőtt belevágunk a közös munkába, megállapítom, pontosan mire van szükséged.

Amiért tanítok: az „aha” élmény a másikban, és az, hogy a tanítványaimtól én is tanulok.

Amit a zenéről gondolok

  • Zenéből meg lehet élni, de nehéz, és kitartás kell hozzá.
  • A belső motiváció dönt: aki a hírnévért kezd bele, hamarabb feladja.
  • Nincs minimum tudásszint. Teljesen kezdőt is tanítok.
  • Egy problémára több megoldást mutatok, és Te választasz.
  • A stílus nem számít, a metáltól a popig.

Következő lépés

Szeretnéd Te is így befejezni a zenéidet?

1:1, élőben

Személyes mentorálás

A Te projektjeiden dolgozunk, élőben. Egy konzultációval kezdjük: átbeszéljük a céljaidat és azt, hol tartasz most.

Jelentkezem konzultációra

A saját tempódban

Producer360

Lépésről lépésre vezetett útvonal az alapoktól a kész zenéig. 4 990 Ft / hó, bármikor lemondható.

Megnézem a Producer360-at