Tanulói projektek
Célunk hogy mindenki számára elérhető legyen az a tudás, ami szükséges ahhoz, hogy minőségi zenét szerezhessen.
Ez az oldal arra hivatott, hogy bemutassuk azt, hogy akik bizalmukat adták és eljöttek hozzánk tanulni, milyen munkákat készítettek eddig és mi a véleményük rólunk.
ppRd
Interjú: https://producertanfolyam.hu/pprd-interju/
“Rolival a kommunikáció és a munka is nagyon fluid volt, nagyon jó oktatói készséggel rendelkezik, sokat segített megértenem a rosszul berögzült sémáimat és javítani ezeken. Bátran merem ajánlani mint oktató, mert nagyon komplex, mély tudással rendelkezik.”
Turnon
Interjú: https://producertanfolyam.hu/turnon-interju/
Számomra kifejezetten pozitív volt a képzésben, hogy mivel vidéken lakom, így nem kellett utazgatnom és a munkámhoz is nagyon rugalmasan tudtunk időpontokat tekintve is alkalmazkodni.
Az első órára kissé félve jelentkeztem be, nem tudtam, hogy milyen lesz majd a tanárom.
A leghasznosabb az volt, hogy mire végeztem a tanfolyammal, addigra már kitisztult a kép minden eddig még homályos dologgal kapcsolatban, pl.: a tanfolyam elején még nem tudtam helyesen megírni egy akkordkört, hamisak voltak a dalaim, egyszóval szinte minden zeneelméleti dolgot itt tanultam meg.
Nimo
Nimo mondta rólunk : “Sziasztok nagyjából fél éve kerestem fel Bedegi Rolandot miután úgy éreztem hogy kellene egy külső segítség. Pár év után már nem éreztem elégnek hogy Youtube videók alapján tanuljak zenét írni. Éreztem hogy kell egy kis lökés ami átlendítene a holt ponton és szintet tudjak lépni. Miután beszéltem Rolandal már az első órán is éreztem hogy végre sikerült fejlődni és ez a többi órán sem volt máskeppen. Nagyon közvetlen és segítőkész hálás vagyok a sok tudásért amit átadott és segített elérni a kitűzött céljaim csak ajánlani tudom. “
Stealthy Beatz
Stealthy Beatz mondta rólunk:
“Régóta foglalkozom zenével de egy szintet nem tudtam át lépni ekkor el határoztam hogy keresek egy sulit/tanárt sok keresgélés után rá találtam Rolandra és mint kiderült tökéletes választás volt!!! Rengeteget tanultam tőle hihetetlenül jó fej és egyben profi tanár is nem is kell ennél jobb a te tempódban tanit érthetően mond,mutat,magyaráz el mindent.Nagyon sokat köszönhetek neki ,csak ajánlani tudom mindenkinek!”
TMSFX
TMSFX mondta rólunk:
“Roli egy nagyon közvetlen, szuper tanár. Mondhatni a nulláról kezdtem Nála a tanulást. Hihetetlenül felkészült, és segítőkész ember! Élvezem nagyon az órákat, úgy szoktam magam érezni óra után, mintha feltöltődtem volna energiával! Legyen szó akármilyen zenei műfajról, szerintem Ő lesz a Te embered!! És mindezek mellett nagyon laza, és lelkes! Sokat köszönhetek Neki! A legjobb döntésem volt, hogy megkerestem!”
Olvasd el TMSFX Interjúját IDE kattintva.
Hamarosan további dalokkal fog bővülni az oldal!