Tanítványi történet · saját szavaival

Nulláról a tudatosságig

Az én utam az elektronikus zenében

Laci 2025 decemberében kezdett el zenével foglalkozni, teljesen a nulláról. Ma már úgy viszi el a kész zenéit szakmai kontrollra, hogy jellemzően csak finomhangolni kell rajtuk. Az alábbi történetet ő maga írta le, és hozzájárult, hogy itt megjelenjen. A szöveg az ő szavaival áll itt, csak a kiemelések és a zenék lejátszói kerültek bele. A végén meghallgatható az első és a legutóbbi zenéje.

2025 decemberében kezdtem el elektronikus zenével foglalkozni. Teljesen a nulláról.

És amikor azt mondom, hogy nulláról, azt szó szerint értem. Nem értettem a zeneprodukcióhoz, nem ismertem az Abletont, nem tudtam, mi az a mixing vagy mastering, és azt sem, hogy pontosan milyen hardverekre vagy szoftverekre lesz szükségem.
Egy dolgot viszont biztosan tudtam: szeretnék saját zenét készíteni.

Az alkotás mindig is örömet okozott nekem, és igazából ez volt az egész mögött a legerősebb motiváció. Nem volt nagy tervem vagy kidolgozott stratégiám. Egyszerűen szerettem volna létrehozni valamit, ami az enyém.

Az első tanárom a YouTube volt

Shortok alapján választottam hardvereket és szoftvereket, majd elkezdtem Ableton-projekteket nézni. Fogalmam sem volt arról, hogy amit a videóban látok, azt az adott producer miért éppen úgy csinálja. De lemásoltam. Beépítettem a saját rendszerembe, átalakítottam, kísérleteztem vele, és végül valahogy zene lett belőle.

Mai fejjel visszanézve ez egy meglehetősen kaotikus módszer volt. Akkor viszont működött, mert minden egyes alkalommal tanultam valamit – még akkor is, ha sokszor azt sem tudtam pontosan, hogy mit.

A zenéim elengedésével érdekes módon soha nem volt problémám. Ennek valószínűleg volt egy nagyon egyszerű oka: fogalmam sem volt róla, hogy mennyivel jobban is szólhatnának.

Így aztán szépen elkezdtem kiadni a kislemezeimet. Minden dalhoz videoklipet is készítettem, ugyanabból az okból, amiért magát a zenét: élveztem az alkotást.

Egy dolog azonban nagyon hiányzott: a visszajelzés

Nem volt körülöttem senki, aki szakmai szempontból azt mondta volna, hogy amit csinálok, az jó vagy rossz. Hogy ez működik, az nem. Hogy ezt így érdemes csinálni, azt pedig inkább máshogy.

Az egyetlen visszacsatolást a közösségi média jelentette. Ott azt láttam, hogy az emberek hallgatják a zenéimet, reagálnak rájuk, és tetszik nekik, amit csinálok.

Ez pedig adott egyfajta magabiztosságot.
Talán egy kicsit túl sokat is.

A pofon, amire szükségem volt

Néhány hónappal később elkészítettem a következő trackemet, a What Is Life-ot. Bennem akkor az volt: na, ez lesz a nagy robbanás.

Úgy döntöttem, hogy ezt már nem akarom otthon, a saját akkori tudásommal befejezni. Elküldöm egy rendes stúdióba masteringre, mert szerettem volna végre olyan minőségben zenét adni az embereknek, ami tiszta, nem torzít, nem koszos, és technikailag is megállja a helyét.

A fejemben ekkor még volt egy apró probléma: azt hittem, hogy a mastering majd mindent megold.

Magabiztosan megírtam a stúdiónak, hogy mit szeretnék, majd vártam az eredményt. A válasz azonban egészen más volt, mint amire számítottam.

A stúdió válasza„Nem akarunk lehúzni pénzzel. Adj még időt magadnak a fejlődéshez, de sajnos még nem tartasz ott, hogy ezt a tracket megérje masterelni.”

Na, az betalált.

Az addigi magabiztosságom és önbizalmam gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnt. Napokig őrlődtem rajta. Eljutottam odáig is, hogy feltettem magamnak a kérdést: van ennek egyáltalán értelme? Talán egyszerűbb lenne abbahagyni.

Aztán végül nem ezt választottam.

Visszamentem oda, ahonnan az egész kezdődött: a YouTube-ra. Csakhogy most már egészen mást kerestem.

Nem azt, hogyan készítsek gyorsan egy tracket. Nem azt, milyen plugint vegyek. Hanem mixinggel kapcsolatos videókat kezdtem nézni. Próbáltam megérteni, mi lehet a baj a saját zenémmel, és elkezdtem javítani rajta.

Hetekig ügyeskedtem vele, kísérleteztem, hibáztam, újrapróbáltam. Aztán sikerült úgy megcsinálnom a track mixét, hogy a stúdió végül elfogadta, elkészítette hozzá a mastert, és külön jelezték, hogy látják a fejlődést.

Nekem akkor erre volt szükségem. Arra a kis visszajelzésre, hogy talán mégis érdemes folytatni.

Két dolog hiányzott

A történtek után kezdtem el igazán végiggondolni, hogyan tanulok zenét készíteni. Rájöttem, hogy két nagyon fontos dolog teljesen hiányzik abból, amit addig csináltam.

Az egyik a szakmai visszacsatolás. A másik pedig a tudatosság.

Nem akartam tovább úgy zenét készíteni, hogy valahol láttam egy technikát, ezért lemásolom.
Tudni akartam, hogy mit használok, miért használom, mit változtat meg a hangzáson, és egyáltalán: miért csinálom azt, amit csinálok.

Azt is éreztem, hogy egyedül nagyon lassan haladok. Ezért elhatároztam, hogy keresek valakit, aki nem egyszerűen megmutatja, melyik gombot kell megnyomni, hanem segít rendbe tenni az egészet a fejemben. Egy mentort.

Így találtam rá a Producer képzésre és Bedegi Rolandra. Bíztam benne, hogy még nem késő.

A változás pedig meglepően gyorsan láthatóvá vált.
Már az első öt alkalom után hallottam a saját zenéimen, hogy valami megváltozott. A hangszerek már nem ugyanazért a frekvenciatartományért harcoltak, a mix tisztább lett, a trackjeim felépítése pedig egyre tudatosabbá és összetettebbé vált.

De számomra talán nem is ez volt a legfontosabb változás. Hanem az, hogy lassan elkezdtem érteni, miért csinálom azt, amit csinálok.

Ha ma visszamehetnék 2025 decemberébe, egy dolgot biztosan másképp tennék. Nem töltenék hónapokat azzal, hogy egyedül próbálom összerakni a puzzle darabjait.
Rögtön keresnék valakit, aki megmutatja, hogyan áll össze a kép. Én Roliban találtam meg ezt az embert.

Amikor már nem az a kérdés, hogy „jó-e így?”

Azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatot Rolival. Ha befejezek egy új tracket, mastering előtt általában veszek tőle egy órát, és közösen átnézzük az egészet. Ez számomra mára egyfajta utolsó szakmai kontrollpont lett.

A különbség az első időszakhoz képest viszont óriási. Ma már szerencsére nem arról szólnak ezek az alkalmak, hogy alapjaiban kellene megmenteni egy mixet. Többnyire apró problémákat talál, amiket könnyen tudok javítani.

És talán ez mutatja meg számomra a legjobban, mennyit változott minden. Néhány hónappal korábban még egy stúdió küldte vissza a zenémet azzal, hogy nincs olyan állapotban, hogy érdemes legyen masterelni.
Ma pedig már úgy tudok elvinni egy kész tracket szakmai kontrollra, hogy jellemzően csak finomhangolni kell rajta.

Persze ettől még nagyon messze vagyok attól, hogy azt gondoljam: „na, most már tudok mindent”. Sőt. Minél többet tanulok a zeneprodukcióról, annál jobban látom, hogy mekkora ez a világ, és mennyi mindent lehet még megtanulni benne. Talán éppen ez teszi ennyire izgalmassá.

Közben Roli elkészítette a Producer 360 online képzését és eszköztárát is, amit ma már egészen más szemmel tudok nézni, mint ahogyan néhány hónappal korábban egy YouTube-videót néztem volna.

Mert most már pontosan értem, mennyit számít, ha az információ nem száz különböző helyről, egymástól függetlenül érkezik, hanem egy rendszer részeként.

Szerintem ez az egyik legnagyobb értéke a Producer 360-nak is. Kezdőként kapaszkodót és rendszert ad abban a brutális információmennyiségben, amivel az ember szembetalálja magát, haladóbb szinten pedig segít felismerni és helyretenni azokat a problémákat, amelyek felett egyedül könnyű lenne elsiklani.

Honnan hova: az első és a legutóbbi zenéje

Az első zenéjePress Rewind
0:00 / 2:59
A legutóbbi zenéje · 2026 szeptemberI am not that girl anymore
0:00 / 4:01