Rólam
Bedegi Roland. Zeneszerző, producer, ghost producer.
15 éve foglalkozom zenével, és több mint 5 éve tanítok. 2024-ben Magyarországon elsőként lettem FL Studio által elismert oktató.
A történetem
Azért mérek fel mindenkit, mert engem senki nem mért fel.
10 évesen kezdtem zenével próbálkozni. Évekig jumpstyle-t táncoltam, és amikor abbahagytam, az ürességet a zene töltötte be. Nekem a zene elsősorban terápia volt.
A szakmámat nem szerettem, ezért komolyan a zene felé fordultam. Pécsről Pestre költöztem, hogy tanuljak és kapcsolatokat építsek.
Sokáig egyetlen zenét sem tudtam befejezni. A fordulópont a zeneelmélet volt, azon belül az akkordmenetek felépítése.
Ghost producerként előbb sorra visszautasítottak. Aztán bekerültem, de nem vették meg a zenéimet. Aztán megvették. Ez évekig tartó lépcsősor volt.
Magántanárhoz nem jártam: kurzusokat végeztem, és egyedül próbálkoztam. Ami mentorral 1-2 év lett volna, az nálam 4-5 év lett. Ezt ma hibának tartom, és ebből jön a módszerem.

Ahogy ma tanítok
„Az időm és energiám legnagyobb részét azoknak szentelem, akik hajlandóak tenni a fejlődésükért.”
Amit elmondasz, az legtöbbször a tünet, és az oka sokszor egészen máshol van, mint ahol a hibát hallod. Ezért az alapoktól göngyölítem fel, mi akaszt meg, és mielőtt belevágunk a közös munkába, megállapítom, pontosan mire van szükséged.
Amiért tanítok: az „aha” élmény a másikban, és az, hogy a tanítványaimtól én is tanulok.
Amit a zenéről gondolok
- Zenéből meg lehet élni, de nehéz, és kitartás kell hozzá.
- A belső motiváció dönt: aki a hírnévért kezd bele, hamarabb feladja.
- Nincs minimum tudásszint. Teljesen kezdőt is tanítok.
- Egy problémára több megoldást mutatok, és Te választasz.
- A stílus nem számít, a metáltól a popig.
Következő lépés
Szeretnéd Te is így befejezni a zenéidet?
1:1, élőben
Személyes mentorálás
A Te projektjeiden dolgozunk, élőben. Egy konzultációval kezdjük: átbeszéljük a céljaidat és azt, hol tartasz most.
Jelentkezem konzultációraA saját tempódban
Producer360
Lépésről lépésre vezetett útvonal az alapoktól a kész zenéig. 4 990 Ft / hó, bármikor lemondható.
Megnézem a Producer360-at

