Hogyan kezdjek el zenét szerezni?

Az internet elterjedésével nagyon sok okosságot lehet hallani. Szinte minden témára legalább 3-4 szakértő hírdeti magát, angol nyelven. Ráadásul bármilyen könyvet, videóanyagot be lehet két kattintással szerezni. Ennek ellenére azt mondom, senkitől se kérdezz semmit, hanem az elején próbáld meg magad.

És igyekezz minél több élő emberi kapcsolatot összeszedni. Itt a személyes elérhetőség nagyon fontos, a virtuális feliratkozó vagy soundcloud-buddy nem helyettesíti. Ezt az okosságot Deadmau5 mondta valahol. Ő így kezdte, én nem, és látom, mennyi előnye lett volna annak, ha tudatosan kerestem volna a kapcsolatokat az itthon elérhető zeneszerzőkkel, előadókkal, stúdiókkal.

Hogyan szerezhetsz élő, hús-vér kapcsolatot? Vállalj lóti-futi munkát stúdióknak vagy előadóknak és keress meg itthoni zeneszerzőket. (Tipp: a youtube videókon gyakran rajta van, hogy ki a producer, általában nem egy ismert név, ugyanis a zeneszerzők nagy részét csak szakmai körökben szokás ismerni. Ráadásul egy-egy “ismeretlennel” szerintem jobban is jársz: több ideje van, ezért nagyobb eséllyel vállalja el a mentorálgatásodat.) Ha valami hasznosat tudsz adni ezeknek az embereknek, az egy bónusz. Deadmau5 először talán takarított. 😀  Johnny K. Palmernek megengedték egy német stúdióban, hogy éjjel bent legyen és a számait csiszolja, Ranek évekig rádióknak rakott össze mixeket, Bakonyi Bálint és Kiss Ricsi is rengeteget tanult stúdiófelvételezőként. Emellett bármi, ami eszedbe jut, működhet. Akár social media management vagy honlapépítés is lehet cserealap.

Miben érdemes mégis segítséget kérni?

Bármiben érdemes, annyi a lényeg, hogy előtte próbáld meg te magad is. Arról, hogy egyáltalán milyen szoftverekkel állj neki, szintén írtam neked egy cikket.

Miután már magad próbálkoztál, azaz van 3-4 projekt, amibe belekezdtél, természetesen én is szívesen segítek neked. Mindig addig a pontig megyünk el, hogy az önállóságod megmaradjon, és alapvetően magad kísérletezz és ne másokat próbálj másolni – ez főleg az elején fontos.

Ha tudsz angolul, a következő videót ajánlom a figyelmedbe:

Ez egy csapda! Ne nézz tutorial videókat, csak kezdd el magadtól. Ne aggódj, a következőkben folyamatosan egyre több és több aranyat érő tartalmat fogok neked megmutatni, de most még nincs itt az ideje.

Ezen a ponton maximum a minimálisan szükséges szoftverekkel érdemes tisztában lenni, azzal is csak azért, hogy ne hátrakötött kézzel boxolj.